Holnap a ZugRádióban

Köszönöm a Zugrádiónak és Imre Szabó-Gere, hogy visszatérő vendégként beszélhettem az új nagylemezünkről, zenésztársaimról (Péter Dóka , Kovács Sára) valamint az alkotás folyamatáról. Holnap (2018.06.13.) kétszer is meg lehet hallgatni, majd később az archívumból is:-) Fotó: Melinda Juhász Szerdán 10.00-kor és 18.00 órakor

Holnap a ZugRádióban

Melyik a kedvenc Dóka Attila szerzeményem?-Perczel Adrienn beszámolója

Melyik a kedvenc Dóka Attila szerzeményem? 3 perc , Jobb egyedül és a Szorítod a kezem. Ha csak egyszerűen zenét hallgatnék vagy koncentrálnom kell pl. képszerkesztésre, ez a 3 dal az amit elsőként elindítok youtube –on. Bármikor szívesen hallgatom, ami nagy szó,

Melyik a kedvenc Dóka Attila szerzeményem?-Perczel Adrienn beszámolója

Dóka Attila a Rádió Bézs, Frappuccino című műsor vendége

„Az igazi művészet az emberiség emelkedésének egyik leghatalmasabb eszköze, s aki ezt minél több embernek hozzáférhetővé teszi, az emberiség jótevője.” (Kodály Zoltán) A Frappuccino vendégeivel a Mozdulj! Közhasznú Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő 7. Jótékonysági Esélyegyenlőségi Művészeti Gáláról beszélgetünk, közben zenélünk. Műsorvezető-szerkesztő: Gerebics

Dóka Attila a Rádió Bézs, Frappuccino című műsor vendége