mozdulj_20190323_2216_DSC_1980

(b-j) Helyes Zoltán, Dóka Attila, Feil Dóri Fotó: Juhász Melinda

Dóka Attila: Már sokadszor lépek fel a Mozdulj! Közhasznú Egyesület rendezvényein. Már vettem részt integrált divatbemutatón. Már több duettet is énekeltem, s most egy duettet Frei Dórival is elénekeltem. Illetve már többedszer léptem fel Tálos Mariann kedves párjával, Helyes Zoltánnal. Úgyhogy ez is egy új vonal az én fellépéseimnek. Nagyon örülök, hogy ez is, hogy megtörténik.

Mv.: Miért fontos számodra a jótékonyság?

Dóka Attila: A jótékonyság az egész egyszerűen azért fontos, mert én magam is jobbá válok tőle. Azáltal, hogy megismerem ezeket az embereket alkalmasint  teljesen más problémával küzdenek, mint jómagam, tulajdonképpen saját magamról tanulok meg nagyon sok mindent, és én hiszem azt, hogyha ismerjük az ő problémájukat, akkor talán a mieinket egyrészt nem is érezzük már annyira súlyosnak, másrészről pedig hát azzal, hogy itt vagyok, talán tudok egy picit segíteni- mondta Dóka Attila a Hatoscsatorna, Nagykörút című műsorában.